INFO
F1RFT_HUN_ League Silverstone GP

Qual Time: 15' Race Lap: 44

Vehicles Allowed: |F1RFT|F1RFT

Pole: Jesus (1'18"737)

Winner: Jesus (60'09"445)

 

 9. futam: Renault és Renault!

 

A 2008 as év első futamán 18  pilóta mérte össze tudását. Sajnos menetközben ketten game hiba miatt kiestek a további küzdelmekből. Az időmérő futamon Jesus pályacsúccsal az első rajtkockára kvalifikálta magát. A második és harmadik rajthelyre a Honda pilótái, Richy és Lori kerültek.

A rajtot majdnem mindenki jól kapta el. Szerencsére komolyabb baleset nem volt. Kopeczky a rajtnál beleszaladt az előtte lévő autóba, és az ő autója sérült meg. A célegyenes végén Hunfefe túl bátran próbált befurakodni a Mclaren-es DeatHeX melletti résbe, aki lezárta azt és kipördült. Az első körökben Jesus vezetett, közvetlen mögötte Richy. Meglepetésre Piceey az újonc a harmadik helyen tanyázott. Sompir is jól kezdett, aki a negyedik helyen volt addig amíg a mögötte lévő Lorival összeakadtak a második kör végén és máris a mezőny végén találták magukat. Thomika felzárkózott a negyedik helyre. A középmezőnyt electrocarlo, Messias, DeatHeX és Badjó sorrend alkotta. Nem sokkal leszakadva Cobi, Hunfefe, Pesta, Kopeczky, Bandika és Mates. Lori és Sompir A verseny közepére visszazárkóztak az élmezőnyhöz, amikor sompir egy "álló" autóba szaladt. Lori viszont óriási hajrával már a második helyet ostromolta 10 körrel a vége előtt. Sajnos menetközben Richy az élről érthetetlen ok miatt kiesett a versenyből.  A végére többen is a verseny feladására kényszerültek. Jesus így újra győzni tudott a Brit Nagydíjon. 2. helyen óriási csatában Thomika ért a célba Lorival szemben. Lorinak ez a harmadik hely dicsérendő, mivel a 13. helyről kellett felküzdenie magát. A nap meglepetés embere Piceey lett, aki ragyogó teljesítménnyel negyedikként ért a célba. Badjo 5. helye is jó teljesítménynek mondható. Messias a 6., DeatHeX a 7. és az utolsó pontszerző ismét Kopeczky lett. Akik még célba értek: Mates és Bandika. A többi pilóta idő előtt kiesett a versenyből.

Összesitve: Végre nagy létszámú futamon izgalmas csatákkal tarkított versenyt izgulhattunk végig. Sajnálhatják azok, akik nem tudtak indulni ezen a futamon. A létszám bővítés hasznos volt. Sokkal színvonalasabb futamok várnak még ránk, ha minél többen indulunk a visszalevő 7  versenyen. A legközelebbi jövő héten a Nuerburgringi pályán lesz. Gyertek!

Powered by Champ R-esult 2.5.0